Mit is értünk magány alatt?
Jó, ez egy könnyű kérdés.Az egyedüllétet. Azonban az egyedüllétnek is két fajtája van. Fizikai és szellemi.
Nem is tudom, melyik rosszabb. Talán ha fizikailag egyedül vagy, és ezért szellemileg is, vágná rá kapásból mindenki. Amikor nem csak azért vagy magányos, mert senki nem ért rá a haveri társaságból, hanem azért, mert nincs haveri társaság. Ugyanakkor én ezzel nem értek egyet.
Szerintem társaságban magányosnak lenni sokkal rosszabb.
Az ember alapvetően társas lény. Ezzel nincs is semmi gond, ilyennek teremtettek minket, vagy az evolúció ilyenre fejlesztett, hogy mit gondolsz, attól függ, hogy miben hiszel. Én például hiszek, ha nem is Istenben, de valami felsőbb erőben, ami irányítja testünk marionettbábuinak madzagjait. De ez a felsőbb kéz nem csak a testünket irányítja, hanem a szellemünket is.
Az emberi természet kedveli a kihívásokat. Legalábbis szerintem. A vérünkben van, hogy mindig olyasmit akarjunk, ami számunkra elérhetetlen. Ez ugyanígy van a földi javakkal, de az emberekkel való kapcsolatlétesítéssel is.
És szerintem a "társas magány" pontosan innen indul ki. Ugyanis rengeteg ember- köztük én is- van úgy vele, hogy körülveszi egy csomó ember, akikkel láthatólag jól elvan, azonban belül mégsem boldog. Hiányérzete van. Mert ugyan körülveszik vagy tízen-húszan, az az egy vagy két ember, aki igazán számít, nincs ott. Hanem történetesen vígan múlatja az időt az ember látóterében, de nem vele. Szerintem ennél nincs rosszabb.
Ilyenkor jönnek bizonyos trükkök. Hangos nevetés. Hangos beszéd, flörtölés, ez mind attól függ, hogy miként érzünk az iránt az ember iránt, akinek kívánjuk a társaságát. Közben meg persze lopva odapillantgatunk az emberünkre. És a világ leges-legrosszabb érzése, amikor ő viszont felénk sem pillant. Annál nyomorultabb érzés nincs,erre megesküszöm nektek.
A fizikai magány... Hát igen. Lehet, hogy nem vall nagy szellemi színvonalra, ha azt mondom, hogy erről mindenki maga tehet. Ha valaki nem talál egy nagyobb közösségben (osztályban, valamilyen sport csapatban) senkit, akivel barátkozhatna, akkor talán nem a másik 30 ember a hibás. Persze, lehetnek egy embernek olyan lelki problémái, amik gátolják az ismerkedésben, egy szeretett személy elvesztése, betegség, stb, de alapesetben azért nem állnak fent ilyesmik, csak az emberünk túl kritikus másokkal szemben, és túl nagy elvárásokat támaszt. Persze ettől még ugyanolyan nyomorultul érzi magát, mint társasan magányos társai. Azonban szerintem ha valaki fizikailag is egyedül van, akkor le tudja foglalni magát egy jó könyvvel, vagy ha már sportkörbe jár, akkor a szenvedélyével. De ha állandóan társaságban vagy, és beszélgetni kényszerülsz, holott legszívesebben sikítva elrohannál, nem tehetsz semmit. Persze, otthagyhatod az aktuális társaságot - de ugyan, hányan értik meg ebben a világban, hogy egy népszerű, örökvidám ember is lehet magányos?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése